Lélekbuborék

Ülünk az autóban hárman. Jancsika szokás szerint megjegyzi a Margit-hídnál, látva a felújítási munkálatokat: Hűűű, mekkoja tjaptoj (traktor)! Néhány másodperc múlva:Jancsika: Annya, Te ejősz vagy? Én: Igen, Drágám, erős vagyok! Jancsika: Fej tudod emejni ezt a nagy tjaptojt? Én: Nem Szívem, az nagyon nehéz. Jancsika: Ész Apa ejős? Én: Kérdezd meg Tőle! Jancsika: Apa, Te… Tovább »

Hosszú évek óta ma először láttam újra. A Dunaparton találkoztunk. Fényes és színes volt, mint régen; táncolt, ropogott, pattogott az égen. Káprázatos volt egy csillogó gyermektekintet tükrében csodálni a tűzijátékot. Szívet melengető volt a fűben ülve ölemben ölelni a Kincsemet, ismét megmutatni Neki egy darabot a világból. Együtt ámultunk, láttam a szemében visszatükröződő fényeket, hallgattam,… Tovább »

  Megtörtént. Jancsikám úgy döntött, hogy nem kér többet a szopizásból. Nincs rá szó, milyen egységet jelent Anya és Gyermeke között a szoptatás. Számomra Anyaságom csodája volt ez is. Most már múlt időben. Jancsika hat hónapig csak anyatejet kapott, aztán élvezettel kóstolta az ízeket, ma pedig már mindent megeszik, amit mi. Mikor elkezdtem a hozzátáplálást,… Tovább »

Az élet legnagyobb csodája látni, mivé lett egy éves korára a kisfiam, aki alig néhány sejtből, belőlünk lett a Gyümölcsünk. A születése váratlanul, hamarább ért bennünket, de készen álltunk mindenre, amit Ő jelent. Hiszek abban, hogy ezt csak teljes alázattal lehet és kell csinálni, átadtam magam az Anyaságnak, minden pillanatáért hálát adok a Sorsnak. Megélem… Tovább »