Három évvel ezelőtt gyermeket szültem. Bár császár lett a vége, így a fizikai részét sajnos nem élhettem át, a szülés utáni sebfájdalom, a lelki és hormonális robbanás nekem is járt. Emlékszem, mikor a műtét után végre behozták Jancsikámat, és a mellkasomra rakták. Ott szuszogott, szorította az ujjamat, én pedig nem tudtam mit kezdeni a bennem tomboló érzelmi viharokkal. Egyik pillanatban facsarta az arcomat a sírás, másik percben földön túli boldogság árasztotta el a szívemet. Aztán jöttek a félelem szorításai, a kétségek árnyékai, végül a szemhéjamat tette nehézzé a megfogalmazhatatlan mennyiségű és minőségű fáradtság. Hullámvasút volt a javából.
Az elmúlt három évben le sem szálltam erről a hullámvasútról, de a hullámzás intenzitása csökkent, és megtanultam kezelni az állapotaimat. A barátnőm készített fel arra, hogy nagyjából a kisfiam egy éves kora körül rám fog törni egy csillapíthatatlan kreativitási láz. Nos, abban az időszakban – bár kreatív embernek ismerem magam- azt sem tudtam, hogy mit jelent ez a fogalom. A fogzás, pelenkázás, szoptatás, nem alvás, evés, járni tanulás és Jancsikám érzelmi fejlődése lekötötte minden receptoromat. És aztán egyszer csak a babakocsis séták alkalmával elkezdtek csikorogva beindulni a fogaskerekeim, hirtelen tényleg rám tört az alkothatnék, teremthetnék. És azóta meg sem állt a fantáziám, számos ötletet vetettem már papírra.
Néhány hónappal ezelőtt kristályosodott ki egy gondolat, egy olyan új vállalkozás ötlete, amiben minden benne van, amit eddig tanultam, ezen túlmutatva pedig életem legnagyobb kihívásáról és boldogságáról az Anyaságról szól. Vajon a rengeteg gyakorlati teendőre felkészítő vagy éppen tanácsot adó lehetőség mellett ki foglalkozik a nevelés elvi és érzelmi alapjaival? Ki foglalkozik az éppen hatalmas kilengésű hullámvasúton ülő Édesanyák lelkével, érzelmeivel, gondolataival, szorongásaival? Úgy döntöttem, én fogok. Ehhez pedig teremtenem kell, a fejemben keringő megannyi kreatív gondolatot a megvalósítás színterére kell terelnem. Így történt, és megszületett az AnyaHaJó. Csodálatos önismereti utazás volt létrehozni egy saját márkát, koncepciót, weboldalt, mögé tenni mindent, ami én vagyok, és mindent, ami Te lehetsz. Volt olyan nap, amikor szinte óráról órára változtak a körülmények: reggel nagy pofon csattanását éreztem az arcomon, mert valami nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, de néhány óra múlva a Sors egy simogatással már meg is adta a választ a miértjeimre. Apró, ám számomra irányt jelző csodákat éltem meg az utazásom elején. Mert ez bizony még csak a kezdet.
Abban a pillanatban, mikor a weboldalamat – aminek minden négyzetmillimétere az enyém, a kezem, a lelkem és eszem munkája- élesítettem, elhatalmasodott rajtam a szülés utáni állapot. Sírtam, nevettem, hálát adtam, kétségek gyötörtek. A viharos hullámzás most már kezd nyugodni. Gondozom a “gyermekemet”, most még az alapvető szükségleteket kezelem, “etetem”, pihentetem, és ha kell, “pelenkázom”. De már régóta tudom, hogy mivé válik majd, tudom, hogy milyen elvek mentén nevelem.
Erre hívlak Téged is: tervezz, tudatosan nevelj és távolba láss!
Anyaságom eddigi történeteit itt találod: Lélekbuborék
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: