1.0Lélekbuborékhttps://lelekbuborek.cafeblog.hujulcsihttps://lelekbuborek.cafeblog.hu/author/julcsi-2/Én-világot élünk. Leszegett fejjel, cipőnket bámulva, magunkba borulva lépkedünk az utcán, lábunk nyoma üres. Hiányzik belőle az adakozó lélek súlya. Elmegyünk egymás mellett idegenként, nyomtalanul. Vajon van-e szemünk, hogy meglássuk a másikban keletkező pillanatnyi káoszt? Van-e szívünk, hogy kezünket segítségre vezesse? Van-e lelkünk, hogy befogadjuk a hála mosolyát? És van-e vágy ott legbelül, a nevenincs mélyben, hogy mások barátságosabb világba vetett hitét tápláljuk? Mindössze egyetlen gesztussal, amitől jobbnak érezzük ember-magunkat? Amitől tekintetünk megemeli arcunkat a másik felé? Amitől jelenlétünk emlékezetes, érzésekkel teli nyomot hagy maga után? Amitől súlya lesz a lépteinknek a világban? Van. És működik. Kipróbáltam, és minden nap kipróbálom. A hála mosolya a nevenincs mélybe hatol és a táplálja egy barátságosabb világba vetett töretlen hitemet. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=y_JAlTxc1k4[/embed]rich