1.0Lélekbuborékhttps://lelekbuborek.cafeblog.hujulcsihttps://lelekbuborek.cafeblog.hu/author/julcsi-2/Emlékszem, ott állt fekete hosszú szövetkabátban, és rám várt. Ahogy leszálltam a villamosról és megláttam, már a szívem vitte a lábaimat, szinte szaladtam felé. Aztán magam sem tudom, hogy miért, de a nyakába borultam és csak öleltem Őt. Hosszan szorítottuk egymást, majd sétálni indultunk. Gyönyörű őszi idő volt. Akkor és ott, az aranyló lombú fák alatt minden eldőlt. <a href="https://lelekbuborek.cafeblog.hu/files/2014/11/2014-05-05-17.56.021.jpg"><img class="aligncenter size-large wp-image-482" src="https://lelekbuborek.cafeblog.hu/files/2014/11/2014-05-05-17.56.021-600x450.jpg" alt="2014-05-05 17.56.02" width="600" height="450" /></a> Azóta eltelt tizenegy év. Nap, mint nap látom a szemében azt, amit akkor láttam. Nap, mint nap érzem a szívemben azt, amit akkor éreztem. Ismerem minden rezdülését, vére az én ereimben folyik, öröme az én lelkemet boldogítja, fájdalma az én szívemet facsarja. Ő a Mindenem, a Végzetem, a Társam. Tizenegy évvel ezelőtt ezen a napon elfogadtam a Sorstól életem legnagyobb Ajándékát. Ez a Mi dalunk: [embed]https://www.youtube.com/watch?v=aJxrX42WcjQ[/embed]rich