Lélekbuborék

Én még kici vagyok!

Ülünk az autóban hárman. Jancsika szokás szerint megjegyzi a Margit-hídnál, látva a felújítási munkálatokat:
Hűűű, mekkoja tjaptoj (traktor)!
Néhány másodperc múlva:
Jancsika: Annya, Te ejősz vagy?
Én: Igen, Drágám, erős vagyok!
Jancsika: Fej tudod emejni ezt a nagy tjaptojt?
Én: Nem Szívem, az nagyon nehéz.
Jancsika: Ész Apa ejős?
Én: Kérdezd meg Tőle!
Jancsika: Apa, Te ejősz vagy?
Apa: Igen Kisfiam, nagyon erős vagyok.
Jancsika: Annya, megkéjdeztem, Apa azt mondta, ejősz! – majd újra apához:
Ész Apa, Te fej tudod emejni azt a traptojt?
Apa: Nem, én sem tudom felemelni. Az a traktor nagyon nagyon nehéz.
Én: És Te Jancsika, erős vagy?
Jancsika: Igen, nagyon ejősz!
Én: Fel tudod emelni azt a hatalmas traktort?
Jancsika: Nem Annya, nem tudom. Mejt én még kici vagyok. Nem fejnőtt.

Összenézünk Párommal, a tekintetünkben büszkeség, meghatódottság és csodálkozás. Egy újabb csoda-pillanatra villant a lelkünk vakuja. Villanások sorozata az életünk.

DSC_0208
♥♥♥

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!