Karácsonykor szeretek díszt adni és kapni. A mi kis fánkat évek óta ékesítik olyan díszek, amiket rokonoktól, barátoktól kaptunk. Jó érzés egy “rágondoló” mosoly kíséretében felakasztani ezeket a fára, és gyönyörködni bennük.
Ezt a díszt percek alatt el lehet készítni. Az ajándék mellé pedig mindig kedves kísérő lehet egy apróság, amit saját magunk készítettünk.
Ami kell hozzá:
filc anyag
színes gomb
hímzőfonál
vékony szalag
vatta
olló
tű
sablon (bármilyen alakú, pl. szív, virág, csizma, mézeskalács…)
Az anyagból duplán kivágjuk a sablon segítségével körberajzolt mintá, az egyikre rávarrjuk a gombo(ka)t, majd pelenkaöltéssel összevarjuk a két oldalát majdnem teljesen, végül kitömjük a vattával és odaillesztjük az akasztót, így fejzzzük be a varrást.
Nagy méretben is lehet készíteni, ablak- vagy ajtódísznek, több gombbal díszítve igazán szép dekoráció a lakásban.
Ezt is olvasd el:


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: