Lélekbuborék

Kinőtt a szárnyunk 2.

Három évvel ezelőtt ezen a napon…tulajdonképpen már nem is fontos, hogy mi történt. Kikopott a lelkemből. Messze-messze mögöttem van, olyan távol, hogy alig látom már. Sok időnek kellett eltelnie. Emlékszem, hetekig hallottam még a már nem létező céges telefonomat csörögni a táskámban. Hónapokig rándult még görcsbe a gyomrom, ha bizonyos emberek eszembe jutottak a régi munkahelyemről. És hónapok teltek el úgy, hogy lélekben még kötődtem azokhoz, akiket ott a barátaimnak hittem.
Hat év alatt sok mindent próbáltak tőlem elvenni. Letörték a szárnyaimat. Mindent megtettek, hogy elveszítsem az emberségbe vetett hitemet. El akarták hitetni velem, hogy rabszolgának vagyok jó csupán, és megpróbáltak állandó bólogatásra bírni. Megtanulhattam volna érdekből hízelegni és átgázolni másokon, és lehettem volna kiváló “biciklista”, akinek fölfelé lóg a nyelve, lefelé pedig csak tapos. De nem hagytam magam. Kitörtem abból a közegből, és ezzel életem egyik legjobb döntését hoztam meg. 

A lelkemen lévő összes heg és ragtapasz ellenére azóta is töretlenül hiszek az emberségben, és a szeretet teremtő energiájában. Nap, mint nap szembesülök azzal, hogy mi mindenre vagyok képes Anyaként és Emberként, átadom magam a belőlem feltörő kreatív áramlatoknak, és élvezem a gondolataimat. Apró, a szivárvány színeiben pompázó mozaikokból magam rakom össze a jövőmet, és kíváncsi lélekkel fordulok a világ és az élet csodái felé. És nem utolsó sorban: a lelkemet csak azokkal osztom meg, akiket érdemesnek tartok rá.
Mindezt senki és semmi nem veheti el tőlem. Ahogy azt a hosszú percekig tartó ölelést sem, amit ma este Jancsikától kaptam lefekvés előtt. A kicsi karjával szorított magához, másik kezecskéjével a hátamat cirógatta. Így ringattam magunkat sokáig és közben hálát adtam a Sorsnak, amiért ma már kétségek nélkül tudhatom, hogy mi az igazi Boldogság.
Három évvel ezelőtt ezen a napon…kinőtt a szárnyam. És nem félek használni!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!