Harsányék

Ma semmi egetverően különös dolog nem történt, mégis úgy érzem, én vagyok a legesleggazdagabb ember a világon! Enyém A TÁRS, A GYERMEK, AZ ANYA, A TESTVÉR, A BARÁTNŐK, A NAGYNÉNI, és bizony ennél többet senki sem kívánhat magának. Ma azt éreztem, hogy a világ összes szerelemvagyonát én nyertem, minden szeretetkincset én birtokolok, nekem süt a Nap, értem énekelnek a madarak, miattam virágoznak a fák, velem lélegzik a szél.
Reggel Párom javaslatára egy messzebb lévő játszótérre indultunk el. A játszótéren Jancsika rögtön a libikókát kereste, imád mindent, ami hintázik, amit hajtani lehet. A Nap csodálatosan sütött, leültem egy padra, és elégedett, elmerengő mosollyal az arcomon figyeltem a “fiaimat”. Nem tudom, van-e csodálatosabb érzés egy AnyaNőnek, amikor látja a Társát és a Kisfiát együtt játszani a játszótéren? Éppen ezen elmélkedtem, amikor megérkezett a térre Harsány Apa és Szolíd Anya két kisfiúval. Szolíd Anya hozzám hasonlóan kényelmesen elhelyezte magát egy padra és könyvet olvasott, ezalatt Harsány Apa beültette a gyerekeket egy-egy hintába, és felváltva lökte őket. Majd egyszer csak rázendített azon a harsány, öblös hangján, zengett az egész játszótér, és mindenki kikerekedett szemekkel hallgatta a teljes gyerekdal- és rajzfilmzeneirodalmat felvonultató Harsányt. Volt ott Ho-ho-ho horgász, Vizipók, Vuk, Süsü, Lepotyog a retyerutya, Elmegyek elmegyek hosszú útra megyek (azt hiszem, ez volt a kakukktojás), Megy a vonat, megy a vonat, Süss fel Nap, és még sorolhatnám. Mozdulni sem bírtam a döbbenettől, így csak a szememet forgattam körbe, kamerákat keresve, hátha kiderül, hogy valahol a bokorban kandiznak. De nem. A közel fél órás ingyenes előadás után Harsány gyermekei a homokozóban találtak menedéket, ám sajnos az idősebb fiúcska nagyot hibázott: homokos lett a ruhája. Harsány Apa azonnal kiparancsolta őt a homokozóból, indulás haza! A kisebbik fiúcska (Jancsikánál 1-2 hónappal fiatalabb lehetett) hevesen ellenkezett, mikor apja a babakocsiba akarta tenni. A játszótér trubadúrja rákiabált a gyerekre, és most jött az a mondat, ami hab volt a tortán, pont az i-n, és gomb a kabáton: “Ne f*szkalaposkoggyá má!!!”. Egy világ dőlt össze bennem. Az egész olyan szürreális volt, hogy még most is a hatása alatt vagyok. 

Elindultunk hazafelé, csöpögősengiccsesen vonultunk végig a játszótéren, középen Jancsika, mindkettőnk kezét fogva. A játszótérről kiérve Apa a nyakába kapta Jancsikát én pedig mögöttük baktatva azon töprengtem, mennyire különbözőek vagyunk, és közben olvadt a lelkem, ahogy a “fiaimat” néztem. Olyanok voltak, mint az ezüsthátú gorilla és kölyke, állatian ősi egység az övék, kéz a kézben, Szerelem a Szerelemben.