Futok a Fekete-erdőig!

Hosszú idő után tegnap újra békávéval utaztam. A tömegben hozzám tapadó utastársaktól, az oldalamat bökdöső táskáktól, az extrém sportnak is beillő hirtelen és hatalmas fékezések okozta dülöngéléstől, a szagtól és az állandó dugóktól régen is viszolyogtam, de esténként, munka után szerettem végigdöcögni villamossal a Duna mentén, elmerengni, gondolkozni, nézni a gyönyörű várost, és eltávolodni a mókuskeréktől.
Tegnap hazafelé hosszasan időztünk a Margit-hídon, így lehetőségem volt alaposan szemügyre venni a Margitsziget bejáratát, amelyen hat hónap múlva futás céljából fogok belépni. Próbáltam a távolban meglátni a sziget másik végét, de nem sikerült. Átfutott az agyamon: kisebbre emlékszem. Na, de ez bizony ekkora, úgy tűnt, a Dunával együtt a Margisziget is a Fekete-erdőnél ered. Néztem az apró, poroszkáló bogaraknak látszó szorgalmas futókat, és elképzeltem, hogy néhány hónap múlva én is ott szedem majd a lábacskáimat. Egyszer csak elfogott a vágy, hogy leszálljak, és kabátban, csinos sapkában és a vállamról állandóan lecsúszó táskámban én is fussak és röhejessé tegyem magam, de erősebbnek bizonyult a józanságom és úgy döntöttem, nem kívánok az esti híradó kis színes híreiben szerepelni. Ugyanakkor a kétség is elöntött: vajon képes vagyok erre? Ez a sziget HATALMAS!!! Nincs gond: szeretem a kihívásokat!

Aztán ma ismét eljutottam az edzőterembe, és gazellaságom harmadik állomásán huszonöt percet futottam, fáradhatatlanul. Továbbra sem térek magamhoz a kábulatból: nem elég, hogy futásra adtam a fejem, de még élvezem is, sőt, alig várom, hogy újra ráléphessek legújabb barátomra, a fekete futószalagra. Miközben róttam a “köröket”, a jövőmön gondolkoztam, és számos megvalósításra váró ötlet jutott eszembe, remélem, hogy hamarosan ezekről is tudósíthatok. Hamar elröppent az a huszonöt perc, és úgy hagytam abba a futást, hogy bizony bőven bírtam volna még. Tele lettem energiával, hazafelé mindenkire mosolyogtam, és azon kaptam magam, hogy számolok: ha minden alkalommal öt perccel többet futok, és szeptemberig reálisan ötvenszer eljutok az edzőterembe, akkor az annyi, mint… nos, azt hiszem, akkor bizony én elfutok a Fekete-erdőig is.