Álmodd és tedd!

Mindig is küzdöttem a súlyommal, amióta az eszemet tudom, ez az életem egyik meghatározó témája.
A terhességemet eleve jó néhány plusz kilóval kezdtem, és bár egészen a 6. hónapig betartottam az “ahány hónap, annyi kilót hízhat” orvosi utasítást, utána elszaladt a ló. És sajnos nem tartozom azon szerencsések táborába, akikről a szoptatás alatt a baba “leeszi” a felesleget. Hát, Jancsika ikább “fölette”. Pontosabban én ettem. Sokat. Ezen felül a hormonok is igencsak megtréfáltak, és sokáig nem engedték, hogy megszabaduljak a nagy tehertől. Aztán szépen lassan a szervezetem elkezdett visszaállni a normális női működésre, és közelgett a szoptatás vége is. A hosszú hónapokon át tartó éjszakázások is elmaradtak, lassan kezdtem erőre kapni.
Ekkor dönöttem úgy, hogy visszaszerzem az irányítást a testem fölött.

Augusztus közepe volt, és bármennyire is gyűlöltem a mérleget, úgy határoztam, szembenézek a démonaimmal, és ráállok, lesz, ami lesz. Hosszú évek óta nem voltam képes szembesülni a rideg valósággal, mindig csak a ruháimon éreztem, ha fogytam-híztam, és a szintén “nagy barátomra”, a tükörre hagyatkoztam. Most azonban szentül hittem, hogy csak így sikerülhet. Fel voltam készülve mindenre, de szerencsére nagyjából azt mutatta, amire számítottam.
Azóta három hónap eltelt, és ma reggel 13 kilóval mutatott kevesebbet, mit akkor. Az elmúlt 8 napban (a léböjttel együtt) 3,5 kilótól szabadultam meg, és hiszem, hogy a felesleggel együtt sok méreg és negatív energia is távozott. A paleo étrend mellett elkezdtem mozogni, hetente kétszer-háromszor eljutok az edzőterembe. Itt kell megemlítsem, bár ők nem is tudnak róla, Drága Ismerőseim mind, akiknél nap, mint nap látom a fantasztikus futóeredményeket, nagyon sok erőt adtatok mindehhez! Még nem tudom, hogy a futás az én műfajom-e, de előttetek fejet hajtok, mert úgy gondolom, hogy hatalmas erő, önfegyelem, akarat és SZÍV kell ahhoz, amit Ti véghezvisztek a maratonokkal és egyéb “kisebb” távok teljesítésével. Engem ez lenyűgöz, motivál és hálás vagyok Nektek ezért. Köszönöm! A családom, barátaim támogatása nélkül sem tudnék menni ezen az úton saját magam felé. Hisznek bennem, ez pedig táplálja az erőmet.
A legfőbb motiváció azonban, hogy mindennél jobban szeretnék egészséges, fitt édesanyja lenni a kisfiamnak, szeretnék szaladni vele, biciklire pattanni, fára mászni, és örökre elfelejteni azt az állapotot, amikor a kanapéról is alig bírtam fölkelni, fájtak az izületeim, és kapkodtam a levegőt hat lépcsőfok tetején.
Sok van még hátra, mert a célom – 30 kg, de tudom, hogy sikerülni fog! Nyár elején jön majd az előtte/utána fotó!
Addig is: szobor vagyok, és az álmom itt van bennem, faragom magam tovább, hogy elérhessem!