Kinőtt a szárnyunk

Két évvel ezelőtt ezen a napon végleg véget ért az életemnek egy korszaka. Kiléptem egy kapun és vissza se néztem. Az emberek, akik hat éven át rabszolgatársaim voltak, akikkel együtt étem munkás életemet, lassan elkoptak mellőlem. Az értékek megmaradtak, őrzöm Őket!
Hosszú éveken át a megfelelni vágyás, a karrierem építése határozta meg a mindennapjaimat, nem volt pihenés, sem hétvége, nem voltak ünnepek, sem nyugodt nyaralás, csak munka volt és vágy az elismerésre. Vak voltam mindvégig, eleinte lelkes, aztán már csak lelkiismeretes, de végig vak. Hittem annak, akiken nem kellett volna, és nem hallgattam arra, akire kellett volna. Emberismeretből elégtelenre vizsgáztam, önismeretből gazdagabb lettem. Meneteltem előre, de közben kezdtem elveszíteni önmagamat. És amikor mindezt felismertem, döntöttem. Sosem fogom elfelejteni azt az érzést, ami akkor járt át, mikor kimondtam: benyújtom a felmondásomat. Abban a pillanatban megszűnt létezni egy hatalom, nem irányított többé, szabaddá váltam.

Az életem azóta gyökeresen megváltozott. Hiszem, hogy a Sors két évvel ezelőtt ezen a napon már tudta, hogy én ma, 2013. október 28-án a játszótéren a homokozóban fogok ülni a kicsi fiammal, műanyag lapáttal homokot lapátolok egy homoksüti formába, lalpogatom és kiborítom, és Jancsikával együtt csodáljuk az elefánt alakú sütinket, majd szétromboljuk és újat sütünk. Tudta, hogy ezen a napon boldogan lököm majd a hintát, és az ujjamba kapaszkodó Jancsikámmal körbesétáljuk a játszóteret, csúszdázunk majd és majdnem elhagyjuk a kedvenc cumit, de visszamegyünk érte és megtaláljuk.
Mekkora utat jártam be, míg idáig eljutottam! Hosszú éveken át hajszoltam az elismerést, a végeláthatatlan munkáért megérdemelt jutalmamat. Azt hittem, hogy ez valamiféle előléptetés, kinevezés, több fizetés. Nem kaptam meg. Ma már hálás vagyok ezért. Mert megkaptam akkor, mikor végre helyet csináltam neki: a fejemből kiürült a multi-lét, a szívembe beköltözött az Anya-lét. Ennél nagyobb jutalmat pedig nem is kaphattam volna!