Tíz évvel ezelőtt ezen a napon, 24 évesen műtöttek, gerincsérvvel. Akkor már majdnem három hónapja pokoli, a csípőmbe és a bal lábamba sugárzó fájdalmak gyötörtek, amelyektől aludni sem tudtam. A testem egy kérdőjelhez hasonlított, az arcom eltorzult a sok szenvedéstől. Aztán október 18-án, szombaton eljutottam egy gyógytornászhoz, aki jól átmozgatott, ám estére belobbant az egész derekam, és még rosszabb lett minden. Másnap bejelentkeztünk a Budai Honvéd Kórházba, ahol Dr. Danka László fogadott, azóta is hálával gondolok rá. A tüneteim alapján azonnal sűrgősségi MR vizsgálatra küldött, majd látva az állapotomat, csak csomagolni engedett haza és közölte, másnap műtét. Nem volt időm átgondolni, hogy mi történik velem, sodródtam az eseméynekkel. Október 20-án, hétfőn megműtött, alig 35 perc alatt távolította el a leszakadt sérvet a gerincemről, amely már nagyon nyomta az ülő- és járóideget, és veszélybe sodorta a gerincvelőt is.
A műtét utáni kábulatból nem sokra emlékszem, de azt tudom, hogy első dolgom volt megmozgatni a lábaimat. Éreztem őket, ám percekig nem jöttem rá, hogy mi az a furcsaság, amit még érzek. Aztán rájöttem: nem fáj! Akkor feltört belőlem az előző hónapok minden szenvedése, és órákig csak zokogtam. Végre túl voltam rajta.
Azóta egy mindössze másfél centis heg emlékeztet a műtétre, és sokmindent megtanultam a gerincről. De nem csak, mint a testünket tartó csontoszlopról.
Az ezt követő években volt “szerencsém” látni és tapasztalni, hogy mit jelent az emberi tartás, és sajnos sok gerinctelen emberrel is összehozott a Sors. Akkor még nem tudtam, hogy miért kellett találkoznunk, de ma már biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem lennék az, aki vagyok.
Most pedig a legfőbb feladatom, hogy felneveljek egy kicsi gericest, egészséges hátú és egészséges lelkű emberkét adjak a világnak.
“Nevelni annyit tesz, mint emberré tenni. De ehhez az kell, hogy a nevelő is a gerincesek közé tartozzék.” (Juhász Gyula)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: