A mai napon visszanyertem valamit az emberségbe vetett hitemből, amit a hosszú, multinál eltöltött évek tapasztalatai és az elmúlt idők nagy csalódásai majdnem sikeresen kiöltek belőlem.
Az áradó Duna itt van a közelben, érzem az erejét. Tegnap voltam életemben először “katasztrófatúristáskodni”, már akkor rengeteg homokzsákot láttunk. Ma kétszer sétáltunk ki az egyre emelkedő folyóhoz, és rám jellemző módon most sem bírtam magammal, adnom kellett. Két helyre vittünk vizet, banánt és nápolyit, hálásan köszönték az önkéntesek. Én pedig meghatódottságomban csak annyit tudtam mondani: mi köszönjük!
Este a felüljáróról néztem, ahogy dolgoznak, és megindult a lelkem. Vadidegen emberek egymással nevetve, beszélgetve, mégis fegyelmezetten, élő futószalagként adták és adták a zsákokat. Tökéletesen működő rendszerben osztották ki a feladatokat, gyerekek, idősek és fiatalok lapátolták a homokot, ki mezítláb, ki gumicsizmában, szinte már megszállottan, de legalábbis ritkán tapasztalt elszántsággal. Egyik közülük egyfajta vezetőként vezényelte őket (miközben ő maga is csinálta, amit a többiek), különösen akkor, mikor jött a hév, figyelte, meddig áll a megállóban és számolt vissza, hány zsák adogatása fér még bele, míg a szerelvény elindul A munka csak annyi másodpercre állt le, amíg a hév áthaladt, és már rendeződtek is vissza az alkalmi hősök. Mert számomra ők hősök, az emberség, az összefogás, az áldozatkészség hősei. Itt legalább százan vannak, de beleborzongok, ha arra gondolok, hányan lehetnek országszerte.
A napot Drága Barátnőmmel töltöttem. Együtt vittük az önkénteseknek az elemózsiát, sétáltunk, beszélgettünk, vásároltunk, ebédet főztünk, sokat nevettünk. Önfeledt önmagam voltam egész nap! Csodálatos érzés! Közben másik Drága Barátnőm hívott, és azt mondta: “bármit kérhetsz, mindenben segítek!” Nehéz bármit kérni, és szokatlanul jó érzés, hogy valakire ennyire rábízhatom magam. Közben gondolataim, szívem egy része harmadik Drága Barátnőmnél jár a messzi Southemptonban, és vele együtt dobban.
Drága Barátnőim, Ti vagytok az OK, amiért hiszek még az igaz barátságban.
Akkor tehát, Hitem az Emberségben és a Barátságban: örülök, hogy megkerültél, majdnem elveszítettük egymást! Kár lett volna hagyni, többé nem engedlek el!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: